Szerzők > Bio

Mester Sándor (MS3) - Gitárművész, producer

Sandor Mester MS3 2005 óta több, mint 500 koncertet adott az USA-ban, Marokkóban, Izraelben, Olaszországban, Portugáliában, Szerbiában, Lengyelországban, Romániában, Ukrajnában, Csehországban, Magyarországon, Bulgáriában és Szlovákiában.

Mester Sándor Közép-Kelet-Európa legaktívabb klasszikus gitárművésze, a klasszikus zene több mint 600 évet átfogó repertoárját játsza és egyben kultúrmissziót is folytat. Évekkel ezelőtt eldöntötte, hogy a klasszikus zenét eljuttatja olyan, helyekre, ahova az nem tud eljutni. A nagy koncertek mellett kis városok, kis falvak művelődési házaiban, iskoláiban, templomaiban ad koncerteket világszerte hirdetve ezzel azt, hogy a zene mindenkié.

Mester Sándor (vagy művésznevén MS3) amikor kis gyerek volt arról álmodott, hogy egyszer majd ő is olyan világszerte utazó, koncertező virtuóz lesz mint Liszt Ferenc. Tizenkét évesen kezdett gitározni tanulni édesapjától, majd Nagy Erzsébetnél tanult. Tizenhét évesen megnyerte a Váci Országos Gitárverseny Fődíját. 1992-ben felvételt nyert a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolára, ahol Eötvös József növendéke lett. Komolyzenei tanulmányai mellett több könnyűzenei produkcióban is részt vett. Róth Edét tartja mentorának, aki a mai napig barátja és tanára. Róth Edénél diplomázott Győrben a Széchenyi István Egyetem Zeneművészeti Intézetében.

1998-ben találta fel a digitális improvizációt, majd 2000-ben megalapította a Digimpro Kft.-t Budapesten, majd 2003-ban Londonban a Digimpro Ltd.-t. A DI technológiát azóta számos világnagyság is használta többek között Robbie Williams, Roots Manuva, Erasure és Moby is. A yourspins.com oldalt 2005-ben indították el a Digimpro technológiát kedvelő felhasználók számára. Mester Sándor a Digimpro technológián 2006 tavaszáig dolgozott.

2003-ban folytatta szólókarrierjét. Balatoni templomokban kis falvakban és szerte az országban tartott szólóesteket. 2005-ben a Balaton körül 150koncertet adott, ami rekordnak volt tekinthető, mivel kilencven nap alatt százötven koncertet adott, amire nem volt még példa a klasszikus zenében. Majd 2006-ban megismételte a sorozatot, akkor már országos méretűvé vált a 150koncert Magyarországon.

MS3 2007-ben és 2008-ban továbbra is koncertezett Magyarországon, valamint Erdélyben és Bukarestben is adott szóló és kamara koncerteket. 2007-ben Romániában Nagyszebenben (Sibiu, European Capital of Culture) és Cisnadioarában adott számos koncertet szabadtéri színpadokon, templomokban, román festők és írók kiállításmegnyitóin, könyvbemutatóin. 2008-ban - négyszázadik koncertjét Bukarestben tartotta az MS3 barokk trióval.

2008-ban Hajdú Eszter Magyarországon sok port kavart és a legtöbb nézőt vonzó 'A Fideszes zsidó, a nemzeti érzés nélküli anya és a mediáció' c. dokumentumfilmjéhez írt zenét és vett részt a film munkálataiban. Hajdú Eszter filmrendező Mester Sándor 2008 őszén adott romániai koncertjeiből egy filmet is készített "Bölcsődal" címmel, melyet több jelentős tv sugárzott Magyarországon.

MS3 a szóló repertoárja mintegy 600 év zenéjét öleli át a reneszánsztól napjainkig: a spanyol és olasz (Ferdinando Sor és Francisco Tarrega) és dél-amerikai (Heitor-Villa Lobos, Barrios) klasszikus gitárirodalom nagyjai mellett Luis Milan, Franceso da Milano, Carlos Paredes, Carlos Seixas, Bakfark Bálint, Bartók Béla és saját műveit is játssza. 2006-ban megalakult az MS3 barokk-trió. Az MS3 barokk trióban sok hazai fiatal zenész megfordult már: Sturcz András, Papp Györgyi, Budai Elvira (cselló), Rózsa István (tuba), Mester Dániel, Vázsonyi János (alt szaxofonon), Somos András, Détári Anna (fuvola), Antal Éva (gitár). 2006-ban MS3 Antal Évával számos gitár-duó koncertet adott. Bartók Béla 44 Hegedűduóiból 15 db.-ot, a Román-táncokat és Joseph Haydn egyik D-dúr zongora szonátájából készített saját átiratokat játszották. A trió repertoárja Jean Baptiste Loiellet, Evaristo Dall'abaco (1675 - 1742), Jean-Philip Rameau (1683 - 1764), Georg Frederick Händel (1685 - 1759), Johann Sebastian Bach (1685 - 1750) műveiből áll.

Az MS3 Baroque Ensemble a 2009-es évtől kezdi meg működését (fuvola/szaxofon, fuvola, gitár és cselló). Az MS3 Baroque Ensemble francia barokk szerzők Jean-Baptiste Lully (1632-1687), Jacques Paisible (c. 1656–1721) és Jean Marie Leclair. (1697 - 1764) műveit - szonátákat, színházi zenéket, illetve barokk táncokat - játssza. A zenekar mai, modern hangszereken, átiratként, de hagyományos felfogásban, az előadói szabadságot szem előtt tartva játszik barokk zenét.

Mester Sándor szólókarrierje mellett évek óta komoly munkát fektet arra, hogy a fokális disztóniában szenvedő zenészeken segítsen. Hajdú Eszter dokumentumfilm rendezővel évek óta forgatnak egy filmet, melynek Démoni Kezek a címe. A filmet Barcelonában, Hannoverben, Magyarországon és New Yorkban forgatták.

Mester Sándor az elmúlt években Szlovákiában Pozsonyban, Romániában számos helyen, Marokkóban (Mohammedia), Olaszországban (Nápoly), USA-ban (New York), Izraelben (Tel-Aviv), Bulgáriába (Szófia) adott koncerteket. 1 évig turnézott Portugáliában, ahol a Fado legnagyobb gitárosának Carlos Paredes műveit tanulta, azóta játssza koncertjein. Paredes művei mellett a portugál barokk jelentős zeneszerzőjének Carlos Seixasnak szonátáit is játssza. Koncertezett Isabel Ruth portugál színészlegendával is. Koncertezett Madeirán is, ahol a helyi tévé adón (RTP Madeira) élő adásában is gitározott.

2011-ben adott egy több, mint harminc koncertből álló sorozatot Concert for Roma címmel Magyarországon olyan hátrányos helyzetű falvakban, ahol főleg cigány lakosság van, illetve egy Bakfark-Bartók elnevezésű sorozatot négy országban olyan helyeken, ahol magyar kisebbség lakik (Szlovákia, Ukrajna, Románia és Szerbia).

2011 nyarán három hónapra Moráviába költözött (Csehország), ahol 50 koncertet ad Koprivnicében és a környező településeken, kisebb városokban.

Koncertjeiről számos videó készült, melyek megtekinthetők a ms3music.blogspot.com angol nyelvű és a www.150koncert.com magyar nyelvű fotó/videó blogon.